„Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik” – ez is a húsvét üzenete

Szeretem a templomot. Mindet. Falai közt békesség és nyugalom száll meg, függetlenül attól, hogy éppen egy kirándulás közepén fedezem fel Isten házát, vagy a mise hívó szavára érkeztem. Utóbbi számomra éppen úgy Isten szava, mint a beszédet tartó pap szónoklata, aki felekezettől és templomtól függetlenül magvas gondolatokat oszt meg, hogy azok a lelkünkben rügyezzenek. Így, húsvét alkalmából szeretnék hasonlóan magvas gondolatokat átadni, melyek mindenki javát szolgálják, de nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy különb lennék bárki másnál, aki e szavak túloldalán áll.

Fontos lenne azonban megérteni, hogy Jézus és az Atya számára mi éppen így, ezzel vagyunk egyformán fontosak. Az isteni szeretet így, tökéletlenül, hibáinkkal együtt ölel körül minket, mint egy vastag, puha és meleg takaró, amely nemcsak a hidegtől, de még a zuhanásoktól és az élet adta ütésektől is védelmezi testünket és lelkünket egyaránt.

– Mk 2,17

Ha belegondolunk, Jézus szemét sem a makulátlanok és tökéletesek vonták magukra, hanem azok, akiket meg lehet menteni, és akik emiatt a legjobb közvetítőként szolgálnak. A pásztorhoz hasonlóan, aki meg akarta menteni az elveszett bárányt, Jézus is meg akarja menteni azokat, akik bűnt követtek el. És bár én is megjártam a magam poklát, de messze nem szenvedtem annyit, mint a Megváltó apostolai, akik akkor és ott vértezték fel lelküket a legjobban, mikor arra a legnagyobb szükség volt.

Addig azonban számukra is rögös út vezetett. Jézus viszont tisztában volt vele,  hogy egyikük sem hibátlan, és pont ezért választotta ki őket. Azt a Júdást, ki csókkal árulta el a vért; azt a Pétert, ki hite miatt kősziklaként kapta a nevét; mindazokat, kiket Isten fia virrasztásra hívott, mégsem voltak képesek még erre az egyetlen feladatra sem. Még akkor sem, mikor tanítványainak a kenyeret és a bort odanyújtva így szól: „Vegyétek, ez az én testem, ez az én vérem.”

De Jézus miképpen reagált arra, hogy Júdás 30 ezüstért elárulta; hogy Péter háromszor is megtagadta; hogy apostolai a legvészterhesebb és legsötétebb órákban hagyták magára? Elátkozta őket? Elzavarta apostolait, hogy nélküle próbáljanak szerencsét? Haraggal beszélt róluk vagy velük, gyűlölettel a szívében? Dehogy! Szeretettel és megbocsátással fordult feléjük. Megbocsátotta az árulást, a tagadást, de még a sebeket is, miket halála előtt szerzett. 

– Mt 26,45

Ha így, húsvétkor van mit megtanulnunk tőle, akkor talán ez az, aminek leginkább hasznát vennénk. Nem vagyunk hibátlanok. Nem vagyunk tökéletesek. Nem vagyunk bűntelenek. De Jézus ezt nem is várta el senkitől. Sőt, mégis mit várhatna el azoktól, akik egyetlen este még fennmaradni is képtelenek érte? Higgyetek nekem: sokkal kevesebbet, mint amit mi várunk el egymástól. És ezzel együtt sokkal többet nézett el nekünk, mint mi egymásnak. És ha már nem vagyunk képesek virrasztani, nem vagyunk elég kitartóak és hűek, legalább ebben az egyben kövessük a Megváltót: legyünk megbocsátóak.

Mert mi Isten gyermekének a dolga? Szeretetben élve elfogadni a másikat a hibáival együtt. Az elfogadás azonban egy félreértett dolog: nem bólogatnunk kell és mindent támogatnunk, hanem egyszerűen tudomást venni a különbségekről, alapvetően ítélkezés nélkül – persze a bűnt különválasztva. Éppen úgy a megbocsájtás sem csak annyi, hogy úgy teszünk, mintha minket semmi sem bántana. Sőt, vannak bűnök, melyek súlyuk miatt sokkal nehezebben bocsáthatók meg, mint mások. A megbocsájtás lényege az, hogy mi űzzük ki a haragot a szívünkből. Hogy képesek legyünk az ellenünk vagy másokkal szemben vétkezőkre indulat nélkül gondolni, sőt nekik akár jót kívánni.

Ha pedig valódi megbocsátásra képesek vagyunk, húsvétra mi sem lehetne jobb üzenetünk, mint alapvetően változtatni az általános kommunikáción és viselkedésformán. Ehhez viszont először magunknak és egymásnak kell megbocsátani. Először magunkkal kell szembenéznünk. És persze szívesen szólnék azokhoz, akik bármi mást előrébb vesznek egy képzelt fontossági listán, mint Istent és az Isten szavát; akik eltelve maguktól és az ember tetteitől haraggal tekintenek mindenkire, aki egy másfajta valóságot mutatna be – de hozzájuk nehezebben jutnak el szavaim. Ha pedig mégsem, akkor vélhetően személyes támadásnak veszik még a gondolatát is, hogy valamiben ők is vétkesek és bűnösök lehetnek.

Remélem, a konzervatív, nemzeti oldalon már kevesebben reagálnak egyből haraggal és közönnyel, ha azt mondom, mi is hibázunk. Mi is hibázunk, amikor másokat fenyegetünk, amikor másokat ócsárolunk. Már azzal is, mikor ítélkezünk. Hiszen mindenki oknál fogva tart ott, ahol éppen van, mi pedig nem látjuk és nem tudjuk, hogyan került odáig. Ha pedig Jézus ismét közöttünk élne, ezúttal is az eltévelyedettekhez fordulna először, őket rengetve meg materiális hitükben, elfújva a haragot, amely látásmódjukat és gondolkodásukat torzítja. Nem ítélkezne. Nem bántalmazna. Nem fenyegetne. Őket ölelné és mentené meg. 

Nem szeretnék azzal szemben sem ítélkezni, ki a nemzeti, keresztény oldal nevében lejárat, fenyeget és támad. Nem szeretnék neveket és stílust emlegetni. De vegyük észre, hogy nem ez a megfelelő út, nem ezt hirdette Jézus, ki bűneinkért hatalmas áldozatot hozva lényegében ma sem számíthat ránk igazán. A jó és az igazság nevében hajlamosak vagyunk ugyanúgy vétkezni, ugyanúgy rossz felé fordulni, legtöbbször talán pont azért, mert a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. Hazugsággal pláne ne próbáljuk saját igazunkat bizonyítani, mert az talán még a másik becsmérlésénél és lejáratásánál is nagyobb bűn, miközben talán tömegeket vezetünk meg. És ahogy magunknak, úgy másoknak is bocsássunk meg.

Visszatérve arra, ahogy indítottam: a templom még jobban felerősíti azt a köteléket, mely jó eséllyel korábban már megköttetett az ember és Isten között, és amely mindennapjaink során folyamatos támadás alatt áll. Ezért is szükséges legalább időnként háttérbe szorítani más, prioritásnak vélt dolgainkat, időt szánni erre a megerősítésre. Akkor pedig mindig kitisztul a kép és ideig-óráig máris jobban tisztában vagyunk azzal, hogy Jézus mit nyújt és mit kér tőlünk.

Ezek közül az egyik legfontosabb maga a megbocsátás, ami egyben az evangéliumok központi témája. Húsvét és nagycsütörtök, az utolsó vacsora és Júdás tette vagy éppen Péter tagadása apropóján pedig az egyik legfőbb tanítás. Érdemes időnként elolvasni és ízlelgetni az alább beidézett igeverseket, melyek bizonyítják, 

Jézus pedig szeret. Ha vétkeztél, ha nem. Sőt, ha igen, és ezt képes vagy belátni, és bűnei ellenére akár másban is a jót feltételezni, akkor még jobban.

Nyitókép: Mandiner